2010. február 10., szerda

Hétvége

A hét második felében kicsit csendesebben teltek a napok itt Aarhusban. Csütörtökön elnéztünk a Klubbenbe, ott kicsit "beszélgettünk" (átkiabáltunk egymásnak az asztal fölött, mert olyan hangos volt a zene), mozogtunk egyet a zenére, aztán ennyi.
Pénteken még két előadás várt rám. Aznap átestem a tűzkeresztségen, mármint olyan szempontból, hogy itt is megvolt az első ellógott előadásom. Azt hittem legalább az első hetet kibírom, de nem akartam küzdeni a természet ellen :P.
A hétvégére kicsit beteg lettem, de a tripla adag C-vitamin segített valamit a dolgon, szóval szombat délután még úgy gondoltam, elmegyek az esti bulira a város másik végére, de aztán estére megint elég rosszul lettem, így inkább maradtam és pihengettem.

1 megjegyzés: