___________________________________________
Múlt hét kedden megérkezett hozzám Áki, és az azt követő 6 napot velem töltötte is Aarhusban. :)
A kedd délutánt ismerkedéssel töltöttük ;), megnéztük az IKEÁT például, vettünk párnát, meg tányért meg pár hasznos dolgot. Kezdetben teljesen biztos voltam benne, hogy a 3-as busszal kell kimenni az IKEÁba, de miután kb. 10 perce mentünk valami susnyás-gyanús részen, kicsit elbizonytalanodtam...végül jó volt a busz, megtaláltuk a helyet, csak azt felejtettük el megnézni, hogy hazafelé óránként egy busz jár... így fél óra várakozás után felszálltunk az utolsó buszra, ami visszahozott minket a városba. Ezuután kb fél óra alatt körberohantuk a Nettot, mert Ákos eltökélt szándéka volt, hogy főzni fog nekem.
Szerdán benéztünk egy előadásra, azt Ákos azt hiszem twittelte is...majd megjegyezte, hogy egy következtető stattól ketté állna a fülük...ebben van valami igazság :D
Ezen a napon egyéb okoknál fogva is nagyon jó volt, hgy nem voltam egyedül, és nagyon sokat segített, hogy Áki velem volt...
Aznap bepróbálkoztuk egy lecsóval, ami annak ellenére is vállalható lett, hogy semmilyen normális fűszert nem találtunk hozzá...annyira jól esett meleg kaját enni végre, mert amióta itt vagyok eléggé ellustultam, és nem nagyon főzök magamnak.
Csütötökön megint megnéztük mi a helyzet a suliban, csak szolidan persze, aztán hazajöttünk, betoltuk a maradék lecsóstésztacsodát, meg este megint főztünk, ezúttal sokkal nagyobb sikerrel, pala
Pénteken egész nap a várost jártunk, én persze még csak véletlenül sem vettem a H&M-ben semmit, 300DKK-ról 60-ra leértékelt kockás csizmát meg aztán végképp nem...aznapra kolibulit terveztünk, de olyan mocsok fáradtak voltunk az egész napos friss levegőn járkálástól, hogy feladtuk.... azért Ákos magába öntött egy sört, én meg egy cidert, hogy mégse alkohol nélkül érjen véget a nap.
Marvin Gaye & Tammi Terrell - Ain't no mountain high enough
...kedves (kicsit giccses) szám, de én nagyon kedvelem :)Aznap megint a városban bóklásztunk,megnéztük a tengert, meg a kikötőt, meg kerestünk valami helyi kaját. Mondták a dánok, hogy náluk ilyen nagyon tradicionális kaja nem nagyonvan, csak hús krumplival...én valami húsgombócra emlékeztem ilyen sárgás szósszal, de akkor nem jól tudtam ezek szerint...Először egy amerikai étterem felé vettük az irányt, ahol nem annyira volt hely, szóval beültünk egy
Vasárnap Irenával találkoztunk, főzött nekünk, én meg cserébe elfelejtettem elvinni neki a meglepetés túró rudit, amit ő is nagyon megszeretett, amíg nálunk volt :)
Persze sült krumpli is volt, amit általában addig eszek, amíg látom, és ez most is így volt :)...kaja után még beszélgettünk, aztán hazajöttünk. Nem volt túl jó belegondolni, hogy másnap Ákos hazautazik :(
A hétfői hangulatra eléggé jellemző volt, hogy nem akartuk, hogy vége legyen a közös hétnek...aznap befizettem a második részletét a kolidíjnak, remélhetőleg ezúttal probléma nélkül, Ákos vett nem kis mennyiségű sört, bepakoltunk, meg vettünk vonatjegyet, aztán kb ennyi...nem volt jó, hogy újra el kellett válnunk, de ennyivel is közelebb vagyunk az 5 hónap végéhez, és ha minden jól megy hamarosan találkozunk megint...meg veletek is :)
Már alig várom, hogy itthon legyél! (L)
VálaszTörlésKöszönöm :) Én is alig várom már <3
VálaszTörlésMilyen szép hosszú a hajad! :)
VálaszTörlésés milyen szép nagy az állam is az első képen :D...pedig ez még a jobban sikerült kép :P
VálaszTörlésOké, a túrórudis palacsintával minimum precedenst teremtettél, de inkább hagyományt. Ezt ki kell próbálnom... :D :D :D
VálaszTörlésigazából olyan mint a túrós palacsinta, csak sokkal jobb....még csak a hagyományos fajtával próbáltam, de nem kell beletenned az egész óriás túró rudit, csak én nem ismerek határt ha túró rudiról, meg palacsintáról van szó :P
VálaszTörlésKövetkező project a tejcsokis túró rudi, meg a gyümölcsös változatok