2010. január 31., vasárnap

Az első hétvége

Szóval akkor ez az első bejegyzésem a blogon, remélem sokan örömüket lelik majd benne, hogy ilyen formában is nyomon követhetik a napjaimat, a bénázásaimat, meg ilyenek. (...van akinek ez esetleg ismerős lesz e-mailekből, innen onnan).
______________________________________________


Január 23-24....

Szombaton 7:20-kor indult a gépem, Zóna taxival mentünk ki a reptérre, Ákival :) mert az olyan raj... A check-ines srác kedves volt, mert kicsit túlléptem a kézipoggyász súlyt, bár ha úgy vesszük 25-30% az nem is olyan kicsi :P. Vicces volt, mert kb. 45 perc alvás után egyből sziával köszöntem, mert kb. 3 évvel volt idősebb mint én, és olyan rossz, amikor erre úgy köszönnek vissza, hogy jó napot kívánok, és tudod, hogy igaza van :D
Ezután bementem a tapogatós részhez (engem mindig megtapogatnak...). Ketten vizsgálták a cuccokat, az egyik ilyen kis viccelődős meg kedves volt, a másik ilyen tök merev, persze hozzá kerültem...
-1. kérdés, van-e laptop a táskámban,
-Háát- mondom- akad.
-Jóó akkor azt pakoljam már ki.

Na most a kézipoggyászom tetejére volt beerőszakolva a párnám, szóval vicces volt mire kiapplikáltam belőle a gépeket. Ezután levettem minden fémes dolgot, a csizmámat is, ott sunnyogtam zokniban...Persze ezek után, hogy 2 kosarat megtöltöttem a cuccokkal, bejelzett a kapu... :D

A gépen alig voltunk, szerintem max. 15-20-an, ha lehettünk. Tök jó volt, hogy nem a cabin crew mutogatta, h mit kell tenni vészhelyzetben, hanem ilyen kis tv volt, nekem ugye ez új volt, mert én még csak kicsi gépekkel repültem. (mindig is sajnáltam őket hogy ott kell bénázniuk a gép közepén, úgy hogy senki nem figyel rájuk...) A repülőn durván elaludtam, nem kicsit fájt utána a nyakam, majd kisebb hezitálás után, hogy vajon csak véletlenül maradt ott, vagy nekem szánták, felmartam egy sajtos szendvicset. (igazából láttam, hogy az előttem ülő is azt tolja, gondoltam nagy baj nem lehet... :))

Leszálltunk Koppenhágában (wohoo), tök jó volt, mert még a reptér területén van a vasútállomás, szóval így kijössz oda, ahol fogadják a rokonok(meg a rendőrök) az érkezőket, és rögtön ott van a jegypénztár. Vettem jegyet, csak IC van Kph és Aarhus között :). Mire megtaláltam a vágányt lekéstem a vonatot..... Jó, visszasunnyogtam a jegypénztárhoz, előtte kidugtam a fejem a szélbe meg a hidegbe, hogy könnyes legyen a szemem, aztán mondom a lánynak, hogy te figyelj már lekéstem a vonatot, valami legyen... Azt kb. vágtam (illetve reméltem), hogy a jegyem ok, csak helyjegy kell, de nem, hanem adtak ingyen másikat,meg mondta a lány, hogy ha megint lekésem fizetnem kell. Mondom oké oké köszike. Eloldalogtam,(magam előtt rugdosva a két bőröndöt) vártam fél órát, aztán jött a vonat. Azzal 3 óra Aarhusig.

Na most itt ATM-et nem találtam, szóval nem nagyon volt buszjegyre pénzem, meg mondom ááá sétálok én, mi az nekem (azóta tudom, hogy kb. 5 méterre álltam az ATM-től...), nem költök feleslegesen (emlékeztetőül egy 18 és egy 13 kilós bőröndöt vonszoltam). Itt megjegyezném, hogy a vasútállomáson dolgozó bácsi, aki ilyen bottal szedegeti a szemetet, magyarázta el angolul, hogy merre menjek, mondta is, hogy hááát lehet kicsit hosszú lesz gyalog. Mondom jó jó persze persze. Hát tényleg volt vagy 20-30 perc ami nem is lett volna gond bőröndök nélkül, csak így volt kicsit necces, mondjuk dombon felfelé.... Bementem suliba, nemzetközi iroda, ahol találkoztam a lánnyal, aki ideadta a kulcsot, meg a másik lánnyal illetve sráccal, akik még így ezzel foglalkoznak. És akkor itt úgy megy, hogy megkapod a kulcsot , és elvisznek a kolihoz kocsival. Tök kis helyesek voltak, beszélgettünk, az egyik lány mondta, hogy volt már Pesten, meg hogy milyen szép. Mondtam, hogy az emberek is kedvesek (...). Amúgy itt is segítőkészek, még a koli felé volt egy nő ,aki még a kis térképét is nekem adta volna, hogy biztos idetaláljak :D

Itt a koliban először csak srácokkal találkoztam, aztán láttam egy lányt is. Elvileg ez a legjobb helyen lévő koli, illetve jóóó sokszor elmondták nekem, hogy: hallod tök nagy mákod van, mert ez a legjobb helyen lévő koli...és azt mondtuk már, hogy ez van a legjobb helyen? Ami kicsit nehéz, hogy itt a többség ilyen évek óta itt lakó dán diák lehet,mindenki ismeri a másikat, és más Erasmusost alig láttam, mindenkinek dán neve van, ja mert lent van egy tábla, azon kint van, hogy melyik szobában ki lakik.Kikerült az én nevem is :D.
Amúgy nagyon kedvesek, szombaton is kézzel lábbal magyarázták, hogy hol van a Netto (ez a helyi "mindenki itt vásárol" bolt), még térképet is nyomtatott, vagy szerzett nekem az egyik srác. Eldzsaltam a Nettoig, ami akkor zárt be, merthogy itt szombaton 5 után majdnem semmi nincs nyitva, kicsit para volt sötétben, de elég biztonságosnak tűnik a hely, meg hiába a 2. legnagyobb városa Dániának, olyan kisváros hangulata van az egésznek. A levegő meg mindenhol ugyanolyan illatú, ilyen frissen sült kenyér és szeszfőzde keveredése :D

Vasárnap elmentem megint a boltba, kisebb aggódással az arcomon, mert nem tudtam, hogy a Lodstag vagy mi az szombatot, jelent, vagy hétvégét...de nyitva volt, szóval vettem tejet, kávét, kész palacsintát(:P), csokit, almalevet, paradicsomot, sonkát, uborkát meg almát :) Elpakoltam a szobámban, vártam a hétfőt ,mert egyrészt akkor találkoztam a többi Erasmusossal, meg akkor volt az IKEA túra ... Aztán ilyen chill-out funkción voltam egész hétvégén....ja meg megittam az első kávémat a koliban, ami fontos momentum....
További képek....

3 megjegyzés:

  1. Nekem a "további képek" Budapest kicsit jellegtelenebb részeit juttatja eszembe...
    Tessék szorgalmasan írogatni! :)

    VálaszTörlés
  2. Most komolyan beszóltál rögtön az első postomnál?... :D

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép lett a blog Drágám! Ügyes vagy !

    VálaszTörlés